Nos hát elérkeztünk az első olyan hetünkhöz, amiben csak egy témát fogok körbejárni. Igazából ezt már a harmadik hétre terveztem be, de sajna mindenféle elfoglaltság, új ötletek és cikkek miatt mostanra tolódott. A fő oka azonban a késedelemnek pont a ma tárgyalt sorozat, ugyanis előző héten jelent meg a sorozat záró darabja, de ezzel most kicsit előreszaladtam. Kezdjük hát az elején!
Vámpírok.
A sötétség gyermekei, vérszívók. Róluk fog szólni az elkövetkezendő pár cikk, a változatosságukról és a megjelenítésükről. Utóbbi főleg mostanában elég felkapott volt, tekintve az Alkonyat sorozatot, amit sokan nem is tartanak vámpíros történetnek és hát legyünk őszinték, a többségi társadalom szemében valószínűleg most Drakula és társainak a megítélését erősen befolyásolta ez negatív irányba ez a regény. Erről majd később írok, most nézzük magát a képregényt, az I, Vampiret.
Vámpírszerelem. Igen, én is tudom, amint valaki meghallja ezt, rögtön kirázza a hideg. Szenvedő tinik unalmas, idegtépő szarakodása jut erről mindenkinek eszébe. Őszinte leszek, máshol sem nagyon láttam igazából ezt a témát jól megjeleníteni. Egyik 'kedvencem' ilyen szempontból az Interjú a vámpírral könyvekben lévő romantika (A filmet érdemes megnézni mindenképp! A könyvek meg...nos hát régebben szerettem az első részt, de a többi az valami hihetetlen szar. A téma megemlítésekor muszáj idefűznöm egy dolgot: Anne Ricetől ne ezeket olvassátok, helyette A Múmia művét vegyétek a kezetekbe!). Ezek a művekben ugyanis a vérszívók között szinte csak akkor lehet románc, ha: mindkettő egynemű és/vagy az egyik kiskorú a másik meg felnőtt.
Az I, Vampire két hőse azonban rendes vámpírok. Nem teljesen, ugyanis a Dc comics világában a fajtájuk képes átváltozni fenevadakká és a napon sétálni...ettől függetlenül egyszerre tudnak annyira emberiek és vadállatiak lenni, hogy sokkal inkább tudom őket vészívónak tekinteni. Visszatérve a történetre, a két főszereplő Andrew Bennett, az egyik legősibb vámpír a világon, akinek a szomját az állatok is tudják oltani és szeretője Mary, a Vér Királynője. Előbbi az emberektől való rejtőzést preferálja, míg utóbbi átvenni az emberiség fölötti irányítást. Vámpírszerelem és most még ez a konfliktus is? Teljesen jogos a reakciótok, hogy UNALMAS!
Itt jön ki ugyanis a képregény zsenialitása. A két karakter bármennyire is egymás ellen harcol, halálosan szerelmesek egymásba. A történet elején Mary megteszi a tervének első lépését és a vérszívó hordája a felszínre tör, így elkezdődik a szeretők közötti háború. Többet nem is mondanék a történetről, mert csavaros, fordulatos és csak rontanám az egésznek a hangulatát, bármit is említenék belőle, így csak egy kedvcsináló összegzést írok, ugyanis van benne minden, ami egy ilyen rajongónak kell: Batman, életemben látott legfaszább vámpírvadászok (spoiler: akik zombi is...tényleg, kell ennél több?!), vámpírhordák ostromolta Gotham és John Constantine.
Az egész történet igazából a karaktereken áll vagy bukik, ugyanis ez az egész képregény a szerelemről és egy személy lényéről szól. Mind Andrewt, mind Maryt a sors úgy dobálja össze-vissza, amibe egy gyengébb ember beleőrülne. Itt jön ki a karakterük erősen, ugyanis képesek még akkor is megmaradni önmaguknak, mikor mindenüket, az életük fő identitását és személyét is elveszítik. Minden szembenállás ellenére ugyanis szeretik egymást...de ezt még leírni is fáj nekem, ugyanis az ő kapcsolatuk annyira természetes, hogy azt egy szóban leírni nem is méltó. A mellékkarakterek is nagyon jól írtak, főleg a két Andrewal dolgozó két vámpírvadászt érdemes kiemelni, ugyanis az ő párjukban is van egy szép kettősség: a dühödt fiatal lány, aki megalkuvás nélkül akarja feladatát végrehajtani és a halhatatlan szövetségesével is bármikor végezne és vele szemben pedig az öreg professzor, aki már tudja a határait és sokkal rugalmasabban áll a kérdéshez...de nézve a döntéseiket és a történéseket, felmerül, hogy egy ilyen küldetésben kinek lehet igaza?
A műben tökéletesen keveredik a rejtély, izgalom, epikus csaták, horror és a humor. Őszinte leszek, én még képregényen nem nevettem ennyit, egyedüli kivétel a Deadpool agyromboló ámokfutása, ami direkt erre épül. Itt azonban nem erre mentek rá, hanem a karakterek olyan természetességgel, pózolás nélkül képesek ezt előállítani, amit tanítani lehetne és egyáltalán nem rontja a hangulatot. Közülük is egyébként Mary csúfolódó, szarkasztikus karaktere visz mindent. A képi rajzok meg gyönyörűek, a sötét, horrorisztikus hangulatot teljesen megalapozza. Ezt erősíti meg az, hogy nem letisztult vonalakkal dolgozott a rajzoló. Ettől sokkal...művészibb lesz (igen, fáj hogy ilyen értékelhetetlen mondatot írtam, de számomra vizuálisan lehengerlőek a képek, máshogy nem tudom leírni az előttem lévő rajzokat). Nagyon szép írói fogás volt amúgy az, hogy milyen elegánsan zárta keretbe a mű kitalálója az egész történetet.
Amennyi negatívumot fellehet hozni a műnek, az igazából nem is neki szól. Egyedül azzal volt problémám, hogy a végé bármennyire is jó, olyan elsietett lett, amiben szerintem a Dc comics a hibás, hogy gyorsan véget akart vetni a sorozatnak. Nagyon sajnálom, mert a kedvencem volt az éppen futó sorozatok közül, ennek ellenére most is belenézek egy részbe, csak egy képet keresve és máris az vettem észre, hogy elfogyott az egész füzet.
A végére pedig egy gondolat a képregényből a vámpírokkal kapcsolatban. Nem ősi erők vagy a vámpírlét tesz egy személyt szörnyeteggé...hanem maguk az emberek. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése