Folytatódik a vámpírokról szóló hét.
Előző cikkem elején kitértem arra, hogy a vámpíroknak a megítélésével kapcsolatban milyen gondolatok vannak manapság, így kifejezetten a sors tréfás játékának tartom, hogy a Shadow of the vampire pedig a vérszívók köztudatban és a kultúrában való megjelenéséhez köthető. Pont ilyen okoknál fogva is érdekes a párhuzam, hogy míg a főszereplő halhatatlan lények a két nappal ezelőtti írásomban eltérnek a tradicionális megjelenítésüktől, addig ebben maga a régi koncepció jelenik meg.
Ezért is érdekes maga a film. A téma legelső mozgóképes feldolgozásnak, a Nosferatunak a forgatására invitálja a nézőt az alkotás. Az eredeti film nem véletlenül
ismert még ma is. Egyrészt hozzákapcsolódik az érdekesség, hogy bár Drakula karakterére írták a filmet, szerzői jogok miatt nem szólhatott róla a mű, ezért bevezették Nosferatu, a vámpír karakterét és vele forgatták le a történetet. Több filmtechnikai trükk és újítás is megtalálható az eredeti filmben, ami így filmművészetileg is igen fontosnak számít, de erről majd később kitérek külön. A történet: Friedrich Wilhelm Murnau filmrendező (John Malkovich) éppen az alkotását, A Nosferatut, kezdi el készíteni, nem a megszokott módokon, mint ahogy abban a korban szokás. Sokak megrökönyödésére nem stúdióban, hanem a terepen, egy elhagyott kastélyban forgat. A stáb tagjai itt találkoznak először a címszereplőt alakító színésszel, aki a rendező elmondása alapján egy színészi módszerrel azonosul a karakterével és csak mint vámpírként szabad vele beszélni. Azt senkinek sem árulja el, hogy a személy tulajdonképpen maga Nosferatu (Willem Dafoe), az ősi vámpír...
A halhatatlan maga sokban különbözik a megszokottaktól. Nosferatu ugyanis egyszerre félelmetes, elemien hat az emberre...közben meg egy esendő, hatalmát vesztett lény, aki maga is érzi, hogy eljárt felette az idő és mennyire szánalmas is az élete. Sokkal inkább egy szörny, mint egy nemes ragadozó vagy uralkodó. Élete bizonyos részeire már nem is emlékszik. Talán Drakula gróffal lehetne csupán a vámpírkoncepciók közül párhuzamba vonni, de ők is különböznek. Előbbi egy adott korban ragadt meg, még Nosferatu sorsa sokkal rosszabb: ő az eltöltött temérdek idő alatt degenerálódott.
Itt kell megemlíteni azt, hogy Willem Dafoe zseniálisan hozza a karaktert. Megvan benne az a hipnotikus jelenlét, amit az eredeti film színésze mutatott, közben meg tényleg képes egyszerre gyenge, esetlen lenni és közben pedig egy halhatatlan szörnyeteg is, emberfeletti hatalommal. A játéka, mozdulatai, hangja...egyszerűen mind tökéletes. A mellette lévő színészek is egyébként elég korrekt játékot játszanak, de igazából az ember csak a vámpír játékot nézi. Azaz nézné, de Malkovich filmrendezője képes vele egyenrangú lenni. Talán az egyik legjobb szerepe, mikor először láttam, a vámpír fogott meg, csak másodszorra újranézve döbbentem rá, hogy tulajdonképpen Friedrich Wilhelm Murnau a film igazi főszereplője.
Hiába van benne vámpír, tulajdonképpen a mű maga nem róla szól, hanem közvetve egy művész alkotásáról, közvetlenül pedig magáról a filmkészítésről. Utánaolvasva a Nosferatu forgatásánál nagyon sok újítás volt az addigi fogásokhoz képest és utánaolvasva tényleg beleillik a Shadow of the vampire történetébe, hogy akár még egy vérszívó is játszhatott benne, annyira radikálisan újszerű volt. Malkovich filmrendezője ugyanis egy úttörő, aki egy tökéletes alkotást akar létrehozni és szembemegy minden addigi akadállyal...vitatkozik a producerrel; a stábot direkt kétségek között hagyja; Nosferatu karakterével való viták is tulajdonképpen olyanok, mint mikor egy rendezőnek egy saját feje után menő színésszel kell hadakoznia. Egy olyan látomásos művész, aki adni akar valami újat, valami igazán jelentőset a világnak és ennek elérésében képes bármit megtenni, még akár egy vámpírt is szerződtetni. Én igazából egy picit a modern filmkészítés kritikáját láttam bele és azon belül is azt, hogy mennyire képes megkötni az alkotókat az iparág működtető szokások, szabályok és a benne lévő producerek.
A Shadow of the vampiren keresztül látszik, mennyire nem lehet azt mondani, ez egy vámpíros történet és legyinteni egyet. Ennek ellenére hiába van erős mondanivalója, egyszerűen nem ismerik az emberek ezt a filmet, pedig tulajdonképpen bárkinek sokat mondhat, főleg akit érdekel a filmkészítés maga. Vámpírokról pedig egy olyan megközelítést ad, ami kevés vérszívós történetben jön elő vagy van rendesen megjelenítve: a halhatatlansággal attól függően áldás vagy átok, mint tud vele az ember kezdeni...és ha belegondolunk, nem kell hozzá nagy bátorság, hogy kijelentsük, ez igaz a halandóságra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése