Masszív effektus a játékiparban

Hosszú kihagyás után gondoltam itt az idő egy eddig szokatlan cikknek. Mindig is sejtettem, hogy lassan (igaz, témaként már szerepelt a blogon). Ezek közül is az általam nagyon szeretett játékot, a Mass Effect három részét fogom  kifejteni. Nagyon sok játékot szeretek még (ja tényleg előző cikkemhez: a Deadpool játék isteni!!!), igaz, egyre kevésbé kötnek le, de a fenti trilógia számomra igen különleges egy okból.

majd elő fog kerülni egy pc játék is (

   Ez pedig a megtervezése. Biztos mindenki felfog háborodni és mondani példákat, aki kicsit is benne van ebben a szórakoztató iparágban, de nem láttam még sehol sem ilyen összefüggő sorozatot. Persze, mindenhol voltak folytatások, de olyannal még nem találkoztam, ahol előre eldöntötték, hogy három részes lesz a sorozat és se több, se kevesebb. Ezt pedig logikusan és hangulatilag teljesen felépítették, egyszerre egymáshoz kapcsolva a különböző részeket és közben mindegyiket egyedülállóvá is varázsolni. Hiába jók, igazi zsenialitásukat és komplexitásukat akkor érik el, mikor nem egyenként, hanem egy vonóshármasként nézzük őket együtt.

   Először azonban vegyük a  történetet! Egy igazi sci-fi világban járunk. Az emberiség egy új jövevény, ugyanis alig telt el pár évtized, hogy belépett a galaktikus politikába. Lendületes fajként rövid idő alatt elkezdett fejlődni és gyorsan a világegyetem részévé váltak, ami miatt szereztek jó pár ellenzőt is. Ebben a helyzetbe csöppen hősünk, Shephard (nagyon találó név!), aki emberként először csatlakozhat a fajközi politikát irányító tanács szuperügynökei közé, ami hát kis lépés nekünk, de nagy lépés a népünk galaktikus helyzetében. Utóbbi azonban Shephardot jóval kevésbé izgatja, mint egy ősi fajról, a Reaperekről, szóló próféciák, akik a világon túlról jönnek és megérkezésüket a pillanatnyilag regnáló összes civilizáció pusztulásával szokták megkoronázni.
   A történetről többet nem fecsegnék, izgalmas és változatos. Sokkal inkább érdekesebb a világ maga, amiről nyugodtabban tudok írni és nem kell folyton spoilereznem. Egyrészt nagyon kidolgozott és hát nem egy szép kis fantasy világ, ahol rálehet mutatni, ki a jó és ki a gonosz. Ennek a felismerése azonban több részen keresztül megy. Az elsőben ugyanis sokkal inkább az van kivan hangsúlyozva, hogy egy fiatal faj vagyunk egy nagyrészt még mindig számunkra ismeretlen univerzumban (ezt a hangulatot erősíti ebben a fejezetben lévő, többire kivett üres bolygókon való császkálás vagy egy halott civilizáció sötét titkokat rejtő romokra épített kolóniájának a háttere). A második rész egyértelműen hajaz a Birodalom Visszavágra. Renegátként, egy emberiséget előtérbe helyező xenofób csoporttal együttműködve (azaz ez már a játékoson múlik, mennyire kényszerű ez a házasság) jutunk el a Blade Runnert idéző bűntanya űrállomásra vagy pedig a kívül csillogó, de belül velejéig romlott Illiumra (szerződéses rabszolgaság, drogok, karriereket és világok sorsával játszadozó információbrókerek hazája ez). Az utolsó rész meg, ami a végső csatát a galaxis népei és a Reaperek között énekli meg. A világvégén lévő kétségbeesett küzdelem és az emberek(és mások)  viselkedése ebben az apokalipszisben a fő téma. Képes vagy itt is megmaradni emberségesnek? A különböző fajok együttműködnek majd egymással vagy az előttük lévő kipusztulásban is inkább a sérelmeiket hánytorgatják fel? Személyes kedvencem ehhez a hangulathoz az egyik hadsereg katonai vezetőjének a felkeresése, aki tőlünk tudja meg, hogy ő fogja mostantól vezetni népét, mivel ő a öröklési sorrendben a következő. A jelenet, ahogy a karakter ezt meghallja, majd ránéz a szülőbolygójára, miközben annak városai az űrből láthatóan égnek...
   Magáról a harcról és a grafikáról keveset mondok, a hozzáértők jóval inkább eltudnak csámcsogni rajta. Egy akciós szerepjáték maga az alkotás. A megjelenítés a legelsőben picit suta, de a többiben már nagyon jól működik. A harcrendszer a harmadik részre forrta ki magát. Az elsőben  picit suta volt, a másodikra meg túlságosan egy lövöldözéssé vált és a harmadikra lett meg az igazi egyensúly a játékos és a társainak fejlesztése és az akció között. Ja igen, vannak társaid, akik nagy része kifejezetten eredeti karakter, akik sokat fejlődnek idővel karakterügyileg is. Abszolút kedvenceim között kettő van: a naiv régészlányból,

Liarából, a végére egy tapasztalt, számító karakter lesz, aki közben a felszín alatt küzd ez ellen és képes ellenállni annak, nehogy felzabálják a lelkét a döntései, amit meg kellett és majd meg kell neki hozni. A másik pedig Jack, az elítélt fegyenc, aki végül hol találja meg lelki békéjét. Igazából még sok példát lehetne felhozni, de mind jól működik. Egyedül az zavart, hogy a hármasra az első rész szereplőgárdáját hozták vissza (pár kivétellel) és a másodikban lévő új társak a nagy fináléra epizodisták lettek (igaz, sokuk kifejezetten fontos szerepet játszanak a végső konfliktusban, de akkor is ez a mellékhegedűs szerep után hiányérzetem támadt). Ja igen és a döntéseink nagyon ügyesen befolyásolják a világot, nagyon tetszett, mikor az elsőben hozott döntésem a harmadikra visszaütött. Két gondom akadt csak: egyrészt vannak jó és rossz morálú válaszok, amit a játék jutalmaz is...ez pedig akaratlanul is befolyásolja sajnos a játékosokat, ez engem az első játék óta zavart (olvastam statisztikákat, hogy ez sok játékost ha nagyon durva kérdés volt, már nem befolyásolt). A másik, hogy a második rész végén lévő nagy döntésünk következményét azonban teljesen elbagatellizálták...
   A végével kapcsolatban sokat kiakadtak, amit nem értek. Igazából nem is akarok erre sok szót fecsérelni. Egy igazi művészi megoldást találtak ki, aminél a játékosoknak meg kellett volna mozgatniuk kicsit az agyukat. Erre kitört a forradalom! Mindenki teóriákat talált ki, hülyeségeket beszélt, pedig igazából egy oka volt minden reakciónak: nem az lett a vége, hogy hősünk szerelmével kilovagol a naplementébe. Szerintem sokkal dicsőbb vége lett így a sorozatnak, de úgy látszik kell egy szellemi érettség, hogy valaki tudja értékelni azt, mikor az utolsó mondat nem a bejáratott és boldogon éltek, amíg meg nem haltak. Amúgy kiadtak hozzá egy meghosszabbított verziót, ami nagyon jó, jobban és hangulatosabban kifejti a dolgokat és itt jön be az, hogy valszeg ez bekerült volna, ha nem lett volna a kiadó, aki sürgette a játék megjelenését (felhívnám azért a figyelmet, hogy azért igen sok lenne van a mondatban...az igazat meg valszeg csak a cégen belül tudják).
   Természetesen itt megjelenik az a jelenség, ami a mai játékipar egyik legutálatosabb dolga számomra: a DLC-k. Ez elég érdekes lesz, ugyanis rögtön kifejtem, nem azért gyűlölöm őket, mert azt se tom mi az és
amúgy is sóher vagyok fizetni bármiért. Vannak ugyanis olyanok, amik zseniálisak, nem pedig a kapsz három új ruhát vagy valami olyan kombót, amivel ha fizetsz leütsz bárki mást. Itt példaként felhoznám a Fallout 3, de főleg a Fallout: New Vegashoz kiadott "kiegészítéseket". Előbbi olyan, ami teljesen önálló sztorikkal rendelkezik és egyediek, a pálmát azonban az utóbbi viszi, ahol nagyon elegánsan, rejtetten a négy megjelent terméket egymáshoz is köti, de közben mindegyik egyedi atmoszférájú. A Mass Effectnél ez a DLC-k

helyzete számomra egyszerre jó és rossz. A kettő megjelenése után ugyanis olyanokat adtak ki a háromig, amik összekötötték a kettő sztoriját (emellett pedig nagyon jók is voltak!!!). A háromhoz egy évvel a megjelenése után kiadott Citadel pedig egy rajongóknak szóló vicces, érzékeny és okos, emellett pedig izgalmas búcsú a sorozattól, aminek az időzítése nagyon jó volt. Hol van akkor a feketeleves? Egyrészt az utolsó játék után megjelent két másik közül az első egyrészt fölösleges, a másik meg nagyon baba, de igazából....vége van a sorozatnak, lezárták...most akkor menjek vissza egy kisebb konfliktushoz és azon izguljak, mikor már mindegyik karimmal megmentettem (???) a világot? Legrosszabb azonban nem itt van: a fent említett harmadik rész megjelenésekor az egyik karaktert kivették és a gyűjtői kiadáshoz csapták hozzá...Azt, aki egyrészt újdonság volt a szériában A helyzetét még jobban rontja, hogy akinek megvan, az pedig látja, hogy úgy erőszakolták ki a teljes játékból. Nélküle ugyanis sokkal kevésbé érthető maga a három rész alatt eszkalálódó konfliktus rejtett oka, amit a végén tudunk csak meg...Annyira látszik rajta, hogy ő nem extra funkcióként szerepelt benne, hanem szerves része volt az egésznek...de ezek után felmerül: mennyire lehet már teljes játékot kapni a boltban először befizetett összeg után?
   Minden összevetve nem hiába lett az átgondolt komplex világgal korunk egyik legnépszerűbb játéka, még ha bőven nem is ő találta fel a spanyolviaszt. Sokkal inkább az, hogy az univerzum beszippant, a történet magával ragad, a karakterek pedig képesek a játékosra hatni. A hozzájuk tartozó szinkronhangok zseniálisak, főleg Martin Sheen alakított nagyot, mint a radikális emberi célokért küzdő terroristacsoport vezetője.
   Mivel elég hosszú lett a cikk így is, ezért a játék különlegességét még jobban emelő ellenpéldámra már nem jutott idő. Úgyhogy nincs más lehetőségem: jön a sárkányok nélküli sárkányok kora!