Mozgó művészet: Get the Gringo (Börtönregény, 2012)

Mel Gibson is back!

   Na jó, aláírom kevesen kapják fel a fejüket erre a mondatra. Az utóbbi időben elég sokat esett a renoméja a színésznek. Utóbbi időben eléggé érdekes utat járt be. Volt itt kész vallásháborút elindító Jézusos film, majd pedig brutális és kegyetlen aztékos is, ami egy igen érdekes próbálkozás lett (hogy merészelt az amerikai közönség elé olyan filmet rakni, ahol a karakterek nem angolul beszéltek! Felháborító!!! Persze nekik fölösleges a szinkron hisz annyi nyelvben járatosak). Sokkal jobban szeretem a régebbi filmjeit, mikor a laza akciósztár volt. Talán azért, mert nem egy jellegtelen Rambot játszott. Számomra az ő karakterei a Die Hard John McClanejéhez (itt kifejezetten az első három részre gondolok. Az azóta megjelent filmeket egy elbaszott remakenek tartom, nem folytatásoknak) hasonlító hús-vér emberek voltak, igaz, Gibson szerepeiben mindig volt egy komikus él, amitől kevésbé voltak komolyan vehetőek (ez persze az érem egyik oldala: párszor olyan brutális szereplőket alakított, akikkel csak a fenti jelenség miatt tudott azonosulni a néző).

   A Get the Gringoval visszatért ehhez a karakterhez. A profi szélhámos, aki úgy játszik a környezetével, hogy közben mosolyog mindenkire. A néző tudja csak, hogy azért, mert a végén ő fog nyerni, bármi is történik. Hősünk a kezdő jelenetben egy zsák pénzzel egy igen elegáns Mexikói emigrációt hajt végre, pontosabban a kocsijával átlyukasztja a határ falát, miközben hátulról az amcsi határőrök lövik. A mexikói kollégák gyorsan lenyúlják a lopott pénzét, őt meg bedobják a legközelebbi börtönbe, ahol a maffia vette át az irányítást és a büntetés végrehajtó intézmény helyett egy kisebb várost hoztak létre bent, ami az ő uralmukat nyögi.

  Először is erre térnék ki. Láttam ezt az ötletet pár filmben, de itt lett először igazán rendesen megalkotva. Egyszerre van ott minden sarkon a bűn és közben meg zajlik egy sajátos világ mindennapi élete. Ezt egyébként jól érzékeltették magával a nézővel is, ugyanis a film felvételekor ezeket olyan hanyagsággal mutatják be, hogy az emberben...természetes lesz. Persze ez nem jó, de ez is azt erősíti, hogy itt ezen a helyen nincs ebben semmi különleges: a mindennapok része. A különböző hangulatkeltő, de történetileg semmilyen fontossággal nem rendelkező alkalmak engem nagyon megfogtak, ilyen volt a börtönben rendezett pankráció vagy a vasárnaponként a családtagok beengedése a börtönbe.

   Nagyon illik ehhez a környezethez a főszereplő. Mel Gibson karaktere olyan cinikus közönnyel nézi az itt történő eseményeket (mint például a családlátogatási napon a börtön területén felhúzott kis sátrakat, ahol a bezárt férjek vagy feleségek megmutathatják a kívülről bejött párjuknak, mennyire hiányoztak mind lelkileg, mint testileg), mintha sokkal rosszabbat is látott volna. A hős pedig játszi könnyedséggel jár ebben a világban, nevetve keveri a szart. Valószínűleg ha nem az ő szemével látnák az eseményeket, sokkal szörnyűbb kép tárulna elénk. Nagyon érdekes, hogy sem neki, sem pedig a másik két fontos karakternek, a melléje szegődő gyereknek és az ő anyjának sincs neve. Egy olyan világban vannak ugyanis, ahol a név nem ér sokat. Sokkal inkább az, te mi vagy és mit tudsz kezdeni magaddal. A színészekről írnék, de igazából nem nagyon tudja őket az ember figyelni, mert Mel Gibson az egész filmet elviszi a hátán és a nézőnek nem is kell több. Játéka laza és elegáns. Képes megtartani a karakter alapvető jellemét, bármennyire is megfigyelhető benne egy pozitív jellemfejlődés. Utóbbi egyébként nagyon tetszett, eléggé kivagyok azoktól az alkotásoktól, ahol egy igazi tolvaj és ügyeskedő pár napon belül a világ legnagyobb szentje lesz. (Spoiler: Annyira megfogta ezt a végén benne kialakuló kettősséget az a jelenet, amikor tolja a sérült gyerek hordágyát, de közben a hátán ott lóg a pénze és még az egyik hulla kezében lévő véres dollárköteget is magához vesz egy Mine! felkiáltással.)

   A képi világa nekem kifejezetten tetszett, Mexikó pont olyan, mint amilyen az ország, nincsen túlfényesítve vagy pedig nagyon lepusztultra beállítva. Ügyesen vannak megjelenítve a nemzeti szimbólumok. Nagyon jól mutatják be a börtön nappali és éjszakai életét, ugyanis a kettő között igen nagy különbség van: amíg az előbbi egy igazi élő város képét festi, addig az utóbbi veszélyes, kihalt és sötét (tudom, micsoda meglepetés, de most nem csak a világítás hiányára gondoltam...). A Get the Gringo egy laza, kikapcsolódásra tökéletes film, mindenkinek ajánlanám, aki egy jót akar szórakozni. Mel Gibson rajongóknak meg kötelező!

Szolgálati közlemény: Jön-jön-jön! Eddig nem vártam erre a a filmre, de amióta ma reggel megláttam az előzetesét, tudom, hogy ez kell nekem. Most! Aki nem látta volna az első részt, most rögtön nézze meg!