A sárkányok kora

Az előszóban az előző cikk negatív utalására reagálnék, mikor a Dragon Age sorozatról ejtettem pár szót: Imádom mindkettő részét. Az első rész volt az a játék, ami képes volt az unalmas és önismétlő mmorpg szeretetemből kigyógyítani és végre egy igényes hozzáállást kialakítani a játékiparral kapcsolatban.

  A Dragon Agek nem a megszokott fantasykra példák. Sokszor teljesen eldobható náluk a jó és rossz koncepciója, emellett végre egy olyan világban játszódik, ahol a bölcs elf koncepciót kidobták az ablakon! A hegyesfülűek itt egy nyomorba és rabszolgaságba döntött faj, akik vagy elfogadták ezt vagy pedig nomádként próbálják meg fönntartani kétségbeesetten régi dicsőségük maradványait. A törpék sem állnak jobban: birodalmuk egyetlen egy nagy városra korlátozódott, ami folytonos ostrom alatt van, miközben maga a nép egy durva kasztrendszerben él. Fajunkkal meg mi a helyzet? Ott írtjuk egymást, ahol tudjuk, miközben ősi rabszolgatartó birodalmak próbálják dicsőségüket visszaszerezni, vallásháborúk és idegen, messzi földről jött fajok ostromolják a játék helyszínéül szolgáló kontinenst.

   Az első rész során a Grey Wardens csoport egyik frissen besorozott tagját alakítjuk. Ez a szervezett az

úgynevezett Blightok megállítására esküdött fel, amik egy régi rontás okán (aminek az eredete állítólag onnan ered, hogy az emberek beléptek a Teremtő városába) létrehozta a Darkspawn fajt, akik más népek elkorcsosult, fertőzött tagjaiból állnak, céljuk pedig, hogy mindent elpusztítsanak a felszínen. A történet helyszínéül szolgáló királyság becsvágyó, ifjú királya felveszi a harcot velük, miközben a bölcs mentorunk tanácsadóként szolgálva segíti őt. Nos, ha valaki azt mondaná, hogy unalmas megértem...azonban eddig tart a szokásos fantasy séma (a játék első fél-egy órájában vagyunk kb). A hadsereget pusztulásba dönti egy árulás, a nemes király és bölcs tanárunk ott veszik a csatatéren, mi pedig szökevények leszünk és árulók.

   A történet fő vonala kicsit hasonlít a Mass Effect 3 hangulatára, az óriási fenyegetés ellen való hadsereg összeszedésében. Itt azonban véleményen szerint sokkal sötétebb, sokkal inkább megvan jelenítve az emberi gyarlóság. Egy óriási hódító, minden leölő hadsereg masírozik a királyságban, miközben gyakorlatilag senki se foglalkozik velük. Az áruló tábornok régensé nevezi ki magát és polgárháborút szít, a mágusok föllázadnak a templomos uralom ellen (később kifejtem ezt jobban a második résznél), az elfeket vérfarkasok tépik szét, míg a törpékben utódlási harcok folynak. Mi pedig ott állunk és különböző frakciók között lavírozva kell szövetségeket kötnünk jövőbeli segítség érdekében. A Mass Effect részénél ez sokkal erősebb. Néztem a dragon age honlapját és még mindig, 4 évvel a játék megjelenése óta is heves viták vannak arról, a két törpe trónörökös közül ki a jobb választás: a becsületes, de az egyre inkább megkérdőjelezhető régi utakat követő jelölt vagy pedig a kegyetlen, ambiciózus reformer, aki elég jól átlátja, mennyire bizonytalan a változás nélküli politika a fajuknál. Ez pedig igazából egyetlen egy kérdés csak. Itt már egyáltalán nincs jó vagy rossz oldal, a játékosnak folyton mérlegelnie kell, mi szerinte a jó lépés és mit képes ő maga elfogadni erkölcsileg.

   A második résznél lecserélték a kreatív csapatot és elvitték egy más irányba. A főhősünk egy ország

védelmezője helyett egy városállamé lett. Nekem kifejezetten tetszett az, amit sokan a játéknak felrónak, hogy miért játszódik egy helyen és nem egy időben, hanem több évet felkarolva. Mindenki döntse el ízlés szerint, de számomra kifejezetten üdítő volt ez a megoldás a bejárom az egész királyságot, majd mikor mindenki imád, megmentem azt. Amúgy a helyszínnek van egy erős kalózos hangulata is, ami számomra megint piros pont, hogy nem az unalomig ismert fantasy környezetben bóklászunk. Másik kritika az volt, hogy a főszereplő, Hawke, egy szerencsétlen, mivel mindig az események után fut, sokszor csak enyhíteni tudja a károkat. Nekem ez megint bejött. Nem mi vagyunk a mindenhatók, még a játék karaktere sem képes mindent megoldani...szerintem ez kifejezetten felnőtt hozzáállás egy ilyen alkotásban. A történetről nem beszélnék sokat, fő kérdése igazából az önbeteljesítő jóslat problémáján alapszik. A mágusok ugyanis a játék világában minden egyes varázslatukkal vonzzák a démonokat, akik ha átveszik az irányítást felettük, akkor óriási pusztulást okoznak (minél többet akar egy mágus varázsolni, annál jobban csalogatja a démonokat...de a legtöbbjük nem földön túli lények miatt szokott meghalni...). Ezért a legtöbb királyságban a mágusok szoros felügyelet alatt élnek, ami miatt rendszeresen vannak lázadások, miközben mágia nélkül a legtöbb állam nagy szarban lenne. A fő kérdés így az a felvetés, hogy szabad-e ezeket a nagy hatalmú egyéneket bezárni és felügyelet alá vonni. Hiszen e nélkül óriási fenyegetést jelenthetnek a világra, démoni elnyomók eszközei lehetnek...másrészt pedig ha semmi szabadságot nem adunk nekik, akkor szegényeknek meg az ember alapvető ilyen igények megszerzése (pl önrendelkezés) miatt fordul a démonok felé...mennyi az a szabadság, ami megengedhető és mikor kell nemet mondani? Tényleg nem lehet megbeszélni racionálisan az ilyen kérdéseket és miért mindig erősebbek az előítéletek , mint a józan ész?

   Játéktechnikailag kevés szót ejtettem eddig a játékokról. Hagyományos csapatos szerepjáték, egy karakterrel és három társsal a csatában, ahol váltogatni lehet, éppen kivel vagy. Az első rész jóval taktikusabb és merevebb volt fejlődésileg, a második meg akciósabb lett, azonban sokszor a taktika helyet

t a gyors reagálásé lett a főszerep. Véleményen szerint a kettő között kéne megtalálni az egyensúlyt. Itt is nagyon fontos szerepe van a társaknak, akiket mindkettő játékban nagyon jól írtak. Van egy rendszer, ahol a  társaink értékelik döntéseinket, amivel sokszor a szemükben a szerepünk csökkenhet vagy nőhet, így változtatva a hozzáállásukat irányukba (az elsőben a játék csak azt jutalmazta, hogyha megkedveltek, a másodikban már azt is, mikor igen megharagudtak rád...ami kifejezetten érdekes volt, hogy pár karakter a csapat ördög ügyvédje lett vagy pedig azért marad veled, mert megpróbál téged meggyőzni az igazáról, esetleg csökkenteni a tevékenységed szerinte káros hatásait). Párszor nagyobb kihívás volt egy karakter elfogadását kivívni és ehhez jól kiismerni, mint egy csatát megnyerni, ilyen például a messzi földről érkezett, szigorú, idegen erkölcsiséget valló Sten. Amennyiben itt tartunk, társaink legnagyobb része szerencsére nem az a kategória, aki csak akkor vereget vállon, mikor te vagy a szentek szentje vagy a legdurvább pszichopata. Majdnem mindegyiküknek megvan az érzékeny pontja, ami kiakasztja őket. Nagyon sok karaktert tudnék kiemelni, de most csak pár példát hozok. Az első rész Morriganje, a szabadként nevelkedett mágusa például mindenkit meghallgat, támogatja mindenki függetlenségét...miközben ha valaki ezt önként feladta, akkor azt lenézi teljesen...szerencsétlen, rabságban lévő mágus társaival meg nem érez semmi közösséget és még arra is biztat minket, hogy segítsük a lemészárlásukat, hiszen ők önként vállalták ezt a rabként lévő értelmetlen életet. A második rész szakáll nélküli(!!!) a főhősről elnagyolt meséket kitaláló és ezeket terjesztő törpe zseniális karakter (aki Bianca nevű számszeríjához úgy beszél, mintha egy mellette álló élő ember lenne). A társakkal való kettős viszonyt egyébként számomra legalábbis a démonokra hallgató naiv elf varázsló mutatta meg a legjobban: amennyiben a mágusokat pártoló, tiltott tudás után érdeklődő játékos vagy, akkor támogatva őt, együtt nagyon jó párost alkottok, amennyiben meg pont ennek az ellentéte, legszívesebben ráordítanál, hogy te tényleg ennyire ostoba vagy???! 

  Húú

  Ez a cikk is már bitang hosszú, de a lényegre még nem is tértem ki! Az első és a második rész között

kreatív csapat váltás lett és sajna ez meg is látszik a játékon. Az elsőben megismert, utólag kiderült, erkölcsileg egyáltalán nem megkérdőjelezhetetlen Grey Wardensek szinte teljesen eltűntek a második részre a Darkspawnokkal együtt. Egyik játékkal sincs gond (na jó, a másodikkal van egy óriási,ami valami beszívott fejlesztői döntés volt és azóta sem hiszem el, hogy ezt tényleg megtették...) de olyan zavaró, hogy egy teljesen más Dragon Age játékkal játszol a két részben. Legjobban ott jön ki ez, hogy az első rész végén kaptál egy epilógust, ahol kifejtették, minden egyes lépésed milyen hatással volt a világra (párnál néztem, hogy te jó ég, én nagyon nem akartam ilyet! :) ) amit a kettesben szinte teljesen leszartak. A másik fő bajom meg, hogy közben beindult a Dragon Age üzlet. Megjelent kettő előzmény könyv, ami jó pár koncepciót felrúgott, majd kijött a harmadik, amivel meg gyakorlatilag lecsökkentették a jelentőségét a második rész végének!!! Arról nem is beszélve, hogy a közben megjelenő képregényekben meg az a karakter a főszereplő, akinek a meghagyása vagy megölése az első rész sarkalatos pontja! Bocsi srácok, tudom, hogy megöltétek szegény X-et, de játéktörténetileg rosszul döntöttél, mert nem a HIVATALOS verziós választást tetted meg...egy olyan sorozatban, aminek az első része a különböző választásaidra és az abból felépülő cselekményről szól!!!

   Itt van egy nagyon jó sorozat, most jött ki nemrég a harmadik részt előzetese és én máris beleszerettem, de akkor is sajna a világot elnézve picit sír a szívem. Itt jön be a Mass Effect képlete. Ott megvolt előre az egységes koncepció, igen, ott is beindult az üzlet, regények, képregények, mobilos játékok...de ezek maximum kiegészítették az univerzumot, nem volt szükséges az elolvasása ezeknek, hogy maximálisan élvezhető legyen...Szegény Dragon Ageben meg nincs meg a játékok közötti egyensúly és gördülékeny kapcsolódás, mint sci-fi testvérnél, emellett pedig az egészségesnél egy csöppnyivel jobban beleintegrálták a melléktermékeket. Megjegyzem, az még a jövő zenéje, mennyire is erős ez a kapcsolat: a legtöbb hatása a kettes és a hármas rész között van, így a végső ítéletet az Inkvizítor (az előbb említett rész állítólagos főszereplője) története fogja meghatározni. Reméljük a legjobbakat!

  Én már most alig bírom ki a harmadik részig...