Villámkritika: Serbuan maut (The Raid: Redemption, 2011)

Ígérem, jön majd rendes filmkritika is, nem csak villám...

   Ez az alkotás nem akar más lenni, mint egy fasza, pörgős akciófilm. Annak pedig jó! A jelentek nagyon stílusosan vannak megrendezve, látványosak. A sztori egyébként arról szól, hogy egy kommandós egység a helyi maffiózó nagykutya bevehetetlen erődjének tartott óriás bérházba behatolnak elkapni a górét, azonban csak útközben jönnek rá, az egész épület egy csapda a támadóknak...

   Utóbbi koncepció felkeltette az érdeklődésem, mivel a 2012es Dredd film is szinte ugyanerről szólt, de ott valahogy ez sokkal jobban lett megvalósítva (jó, de egy cyberpunkos kész városrészként szolgáló tömbépület legyünk őszinték, hálásabb anyag).A Raid igazából szerintem egy félszemmel nézhető filmecske. Jó, nem rossz, de nem tudta lekötni a figyelmem egy idő után. Furcsa dolog, az utóbbi időben megszoktam, egy akciófilm nem csak önmagában az, hanem képes többet adni. A Nolan féle Batmanek elgondolkodtató ,érdekes kérdéseket vetnek fel, a Bosszúállók vicces és magával ragadóan karizmatikus, az Erőnek erejével vagy a Feláldozhatók a retro hangulatával és a régi színészek játékával fogja meg az embert, a Machete meg maga a stílus...Ezek és még jó pár mostani akciófilm képes többet adni már és a Raidben pont ezt hiányoltam (még a Golyózápor sem volt ilyen, ami legyünk őszinték, nem véletlenül Shoot 'Em Up címmel jött ki).Így az alkotás nem más, mint egy nagyon látványos film, ami nem képes a számomra gyorsan ellaposodó konfliktusba való beleélést és a szerethető karakterek hiányát pótolni, így számomra színtelen szaktalan alkotás, egyszer érdemes megnézni, ha nincs más a terítéken.

   

A kívül hordott alsónadrágon túl: Age of Ultron (Marvel, 2013)

Mi lett volna, ha visszamegyünk az időben és ...?

  Ezt a kérdést sokszor felteszi magának az ember, eljátszadozva különböző alternatívákon, mi lett volna ha.

Nemrég egy házibuli során ment a tv-ben a Vissza a jövőbe első része és a végkifejlet jutott eszembe, mikor elolvastam ezt a képregényt. Elsőre ugyanis nem tetszett az Age of Ultron. Mindig elolvastam mikor egy része megjelent, de közben ott volt az új Dc is és az jobban lefoglalta a figyelmem. Beleolvasgattam, de nagyon zavarosnak tűnt nekem, felületesnek, a vége pedig egyáltalán nem fogott meg. A napokban belemerültem az új Marvel összefogó sztoriba és gondoltam, miközben várom az új részt, elolvasom újra, most már egybe, az Age of Ultront. Figyelmesen vettem a kezembe most és azt vettem észre, hogy majdnem lekéstem az előadásom, mert nem bírtam lerakni.

  A történet úgy kezdődik, hogy a Gonosz győzött. Ultron, a Bosszúállók visszatérő ellensége egy húzással letarolta egész New Yorkot, az emberek a hozzá hasonló gépei elől menekülnek az üszkös

romok között, miközben a megmaradt hősök és bűnözők a Central Park alatti világvége óvóhelyen ülnek tanácstalanul. A történet felvezetése alapból jó, de itt rögtön ki kell térni, hogy pont, mikor az ember belerázódna ebben a helyzetbe, rögtön jön egy fordulat és elindul egy olyan időutazós irányba, ami intelligens és lebilincselő. Gyakorlatilag a történet nem csak fordulatos, de a hangulata is folyton változik. Az egészben ami egyedül megmarad, az a sötét alaptónus.

  Az Age of Ultronban talán az egyik legjobb része az, hogy tele van emberi pillanatokkal. Tudom, nagyon

furcsán hangzik, de itt tényleg igazi átütő jelenetek vannak benne. Nagyon jól érződik a karaktereken, hogy mindegyikőjük elvesztett valakit és ez nem hagyta őket érintetlenül. A Fekete Özvegy félig leégett arca félelmetessé teszi, ahogy látja rajta az olvasó, hogy milyen gyűlölet izzik benne. Tony Stark hisztérikus nevetése annyira emberi, mikor kiderül, Ultron hogyan győzött. Az első rész végén pedig az ember hátán föláll a szőr, mikor mondják, Amerika Kapitány dolgozik a megoldáson és gyakorlatilag összetörten ül egy fal mellett és néz a semmibe (majd ugyanolyan jó ahogy ez elkezd változni). Itt érdemes megjegyezni, egész marvel világra kiterjedő füzethez képest nagyon ügyesen oldották meg, hogy minden karakternek (aki él...) meglegyen a maga ideje.

  Nekem egy másik piros pont az, hogy bár a filmekben Samuel L Jackson nagyon kemény (mint, mindig), de ebbe a képregénybe éreztem, mit is jelent ebben a világban a Nick Furry név.

  A szereplőknél maradva fontos kiemelni, hogy kettő túlélő szerepel talán a legtöbbet az Age of Ultronban, ez a páros pedig valami zseniül lett eltalálva. Egyik maga Rozsomák, másik pedig a Fantasztikus Négyes Láthatatlan Nője. A kettő hős olyan messze van egymástól, amennyire csak lehetne és talán pont így is működnek jól. Hölgyeké az elsőbbség. A Láthatatlan Nőn férje és gyermekei elvesztése után egyszerre van letargiába és próbál bármit megtenni, hogy megbosszulja őket, de közben pedig vívódik a lelkiismeretével, mikor Ultron megakadályozásáért olyasmihez kéne adnia a beleegyezését, ami teljesen ellenkezik önmagával. A Rozsomáktól való búcsúzása a végén meg nagyon jól mutatja a kettejük közötti furcsa kapcsolatot.

 A Rozsomák meg, ha így szóba került...én még nem láttam képregényt, ami mostanában ennyire jól visszaadta volna a karakterét. Lehet, a marvelnél most direkt fejlesztik, hogy sokkal felelősségteljesebb legyen, az események azonban kiváltják belőle azt, amiért Rozsomáknak hívják. Nyers, brutális erős és...de hát nem írok róla többet. Egy dolgot muszáj SPOILERBE ellőnöm: mikor a két idősík Rozsomákja találkozik és el kell dönteniük, ki mehet vissza, nehogy paradoxont okozzanak...hát ahogy az egyik kijelenti, ő hal meg és a másik tudja mit kell csinálni, majd bemennek egy barlangba és pár percre rá csak az egyik jön ki, véres karmokkal...ááá.

  Nagyon szépek a rajzok is és itt nem csak a jelenetekre gondolok vagy a fent említett érzelmes pillanatokra, hanem arra is, a különböző idősíkokon mennyire más vonások vannak. Talán a legszembeötlőbb az, mikor a múltbeli jelenetekben a képek arra a régi kiadványokra hajaznak, amiket gyermekkoromban forgattam. Emellett nagyon jó a létrehozott alternatív valóság, amiről annyit mondok csak, hogy Tony Stark vezeti a világ egyik részét, aki a csatákban annyira leharcolódott, hogy gyakorlatilag Darth Vader szerűen kapcsolódik a páncéljához (és hasonló a (megmaradt) emberi részük)...

  Összegezve a képregény nagyon jó és kifejezetten jók egyrészt a nagyon emberi részek, másrészt pedig az időutazás és a múlt megváltoztatásának a nagyon intelligens bemutatása, megmutatva, mennyire is egy létező dolog a Pillangóhatás.

Villámkritika: Argo (magyarul: Argo-akció, 2012)

Először is sajnálom, hogy ennyire nem tudtam a blogra írni, de hát pihentető korlátozott internetes

száműzetésbe voltam (ami önkényes volt és nagyon élveztem), emellett pedig nagyon lefoglalt a Pax Romana. Aggodalomra semmi ok, most itt az Argo (nem tudok Argo-akciót írni, nem tehetek róla) és holnap meg jön Ultron Kora.

  A film az iráni forradalom egy története alatt játszódik. A változást követelő tömeg megostromolta a helyi amerikai követséget, ahol hat elmenekült civilen kívül minden dolgozót elfogtak. Előbbiek a kanadai követségre menekültek ,ahonnan azonban ki kell hozni őket nemzetközi incidens nélkül, egy olyan városban, ahol vadásznak minden államokból jött emberre. A CIA rögtön rááll a dologra és egy emberük (Bruce Wa...azaz Ben Affleck) kitalálja a tökéletes szöktetést (a sztori amúgy igaz történet alapján készült).

  Ez a film bitang jó. Érdekes benne az, ahogy a mai Irán megszületését bemutatja. Van benne jó pár nagyon szép gondolat a filmezéssel kapcsolatban és magáról az átverésről, illúziókról. Ben Affleck jól játszik benne, de amúgy is a színészek egy teljesen jó színvonalon dolgoznak. A képek szépek, a környezet (amennyire én látom) teljesen korhű, a rendezés nagyon jó és a repteres jelenet...hát én rég láttam ilyen feszült, szó szerinti akciót nélkülöző perceket.

  Amiért érdemes még egy kicsit írni róla, az a műben lévő gyűlölet megjelenítése, amit Ben Affleck nagyon jól megfogott és vászonra vitt. A népharag, amit az irániak éreznek egyrészt jogos, másrészt pedig láthatjuk, ennek nem a létrehozóján fejtik ki, hanem az egyszerű amerikai követségi dolgozókon (na jó ez nem teljesen igaz, volt közöttük pár CIA ügynök). Durva erővel hat a bazárban lévő jelenetben lévő indulatok, a túszdrámából kiragadott rész vagy pedig az, ahogy a hat kanadai követségen vesztegelő amerikai a védett falak között is halál sápadtan rejtőzködik...Én nem tudtam megérteni ezt a gyűlölet, de rájöttem, valószínűleg nem is tudom, amíg át nem élek valami olyat, amit senkinek sem kívánnék...

  Amúgy érdekes, ez a film után egy kicsit az elutasító hozzáállásom után átváltottam egy majd kiderülre, Gézánk Batmankedésével kapcsolatban. 

A kívül hordott alsónadrágon túl: Kingdom Come (Dc Comics, 1996)

Furcsa lény az ember. A létezésünknek az életről kell(kéne?) szólnia, mégis, mindig előkerül a világvégének a kérdése. Az emberi vallások ezreit foglalkoztatja ez, ha tippelnem kéne, az embereket a Bibliában melyik rész érdekli legjobban, akkor a Jelenések Könyvére raknám a pénzem. Meglepő-e így, hogy a két kedvenc, legjobb műnek tartott képregényem mindkettő cselekményében a világvége komoly szerepet játszik. Sokban kapcsolódnak egymáshoz. Mindkettőben a hősök pusztulásáról van szó.

  A Kingdom Come idejében az első igazi hősök kora lejárt. Az ő követőik lepték el a világot, egy új generáció, akik sokan vannak, szomjazzák a dicsőséget. Erőszakosak, fegyelmezetlenek és célpont nélküliek, így energiájukat egymáson vezetik le, miközben az egyszerű halandók félve nézik a felettük harcoló félistenek harcát nap mint nap. A történet elején Norman McCay tiszteletes végignézi a látomásokkal küzdő barátja halálát, akit régen a Homokemberként ismertek. A haldokló hős egy végítéletről beszél, mikor távozik az élők soraiból. Ezután nem sokkal keresi meg az öregembert a Szellem, a végítélet angyalaként, hogy tanúja legyen az eljövendő eseményeknek. Az időzítés nem is lehetne jobb, ugyanis Atom Kapitány halálával, ami egy teljes államot tett radioaktívvá, a régi szuperhős generáció visszatér, hogy a tékozló gyermekeket felelősségre vonja. Vajon megváltók lesznek vagy pedig az apokalipszis elhozói?

  A képregény legjobb pillanatai egyértelműen az öreg, megfáradt hősök reakciója a világra és arra, amit tett velük a hosszú harc. Superman egyedül, a világtól elvonult farmer. Az idővel isteni szintre emelkedett hérosz nem találja helyét a világban, az elvei öregek, ő pedig eltávolodott az emberektől (mi sem mutatja jobban, mint mikor számomra teljesen szívszorítóan csak földlakóként utal szüleire és meghalt feleségére...). Flash a sebesség erejétől gyakorlatilag kilépett az emberileg értelmezhető idő világából és egy mindenhol egyszerre ott lévő fizikai erő, mint emberi lény.Zöld Lámpás a gyűrűje által alkotott Föld körüli pályán lévő palotájában várja, hátha valami idegen támadás éri a földet...magányos trónusán vár és vár...Wonder Womant elűzték otthonából, mivel a béke ügynöke helyett csak az erőszaké lett, Aquaman pedig a tengerek mélyére vonult, teljesen eltávolodva a felszíni élettől. Batmant természetesen nem lehet kihagyni. Az öreg, szuszpenzorok által mozgó, megtört testű, de akaratilag megingathatatlan hős rendőrrobotjai által hozott létre egy bűn nélküli, félelemmel teli, biztonságos Gothamet. A Wayne kúria romjainak barlangjában ül és onnan irányítja rendfenntartóit.
  A hősök pedig elindulnak leszámolni örökségükkel. Jó pár kérdés felmerül, amire útközben kapunk csak választ. Tulajdonképpen a régi héroszok miért is vonultak vissza? A régi karakterek megpróbálják azt, amit olyan sokan próbáltak meg a világtörténelem során: a régi eszmékkel visszahódítani a fiatalokat, hogy azok az új dekadenciájukba ne pusztítsák el a világot. Itt látszódik meg az, ami Batman karakterében képileg is látható: a múlt héroszai nem fizikailag buktak el, hanem akaratilag. A jelkép halálát nem a testi pusztulás, hanem a belefáradás hozta el, ez pedig visszatérve kérdésesen hat a világra. Az ideákat magába hordozó hős, Superman, régi megértésével próbál az akkori problémákra válaszolni, még Wonder Woman, aki elbukott kitaszított lett népénél, hasonlóan erőszakosan akarja a kérdést megoldani, mint az új kor. Mennyire cinikus ez az elénk táruló világ, ahol gyakorlatilag egyedül a mindig számító, a legrosszabbra felkészülő Sötét Lovag az, aki nem csak az események után szalad?
  Az emberekről nem ejtettem szót, pedig tulajdonképpen ők a történet kulcsai. A múlt idő héroszai miattuk vonultak tulajdonképpen vissza. A tömegekben nincsenek meg ugyanis azok az eszmék, aminek ikonjai voltak a különböző öreg képregényhősök. Számomra a kötet egyfajta választ ad arra, miért nem csak egy olcsó húzás az újabb füzetek eladására, hogy például a Batman időről időre beteszi a Jokert a börtönbe,

majd az újra megszökik. Milyen egyszerű lenne szimplán eltenni őt láb alól, mondhatja az egyszerű ember. Hiszen egy tömeggyilkos! A város védelmezője mindig, több haláleset után elkapja és idővel minden kezdődik újra. A Kingdom Come világa ugyanis az a világ, ahol nem Gotham védelmezője, de más engedett a csábításnak...egy esett képes volt egy kialakított világ kulcsrönkje lenni, amit kivéve minden feltorlódott rönk elindult...Az emberek pedig későn jönnek rá, milyen védelmezőik voltak és most már félve néznek ezeknek mind a új, mind pedig a régi generációjukra. Nem jönnek rá, milyen világtól is óvta őket a védelmezőik, akiknek hiányára ők sem képesek rendes választ adni, csak ostoba, pusztítóbbat, mint amit a felettük álló hősök adnak.
  A képregényt nem csak a története miatt érdemes elolvasni. A képei gyönyörűek, talán az egyik legszebb, amit olvastam. Felnőttesek a vonalak, az arcokon mesterien ábrázolják az érzelmeket, a csaták kaotikusságát pedig jól érzékeltették a rajzolók. A hősök időskori ábrázolása pedig nagyon kreatív, mindenki nagyon "okosan" öregedett. A színek nagyon jó idomulnak a jelenethez. A csaták sokszor színkavalkáddá változnak, még a sötét tónusok gyönyörűen passzolnak, mikor ilyen hangulatot áraszt a történet. A karaktereknél nagyon tetszik, mind arcmimikájukban, mozgásukban és mondataikban mennyire megjelenik a személyiségük, igaz, itt az öreg Bruce Wayne erősen arisztokratikus, enyhe lenéző modora viszi a prímet.
  A mű elolvasható az egyik magyar fordító oldalon, nem tudom eléggé megköszönni a munkájukat, hogy ilyen formában elolvashattam ezt az alkotást.
 


Egy kis cikkajánlást a végére: a Watchmen a másik ilyen mű, amit hasonlóan szeretek és sok közös pontja van a Kingdom Come-al. Róla nem fogok cikket írni. Ennek nagyon egyszerű oka van: arról ugyanis régen olvastam egyet és akkor döntöttem el, a képregények nem is annyira gyerekes dolgok (vagy legalábbis egy részük!!!), mint ahogy azt az ember hinné. Mindenkinek ajánlanám így a vele foglalkozó cikket.

Egy falat sör mellett: Pár kósza gondolat

Nos, sok minden történt mostanában (szemfogak, beiratkozás, pax romana, Rákoskeresztúr), úgyhogy a tervezett cikkemmel picit kések, úgyhogy pár gondolatot osztanék meg, hamarosan azonban Királyság Jön.

Először egy idézet, Woody Allentől, aminek szerintem nagy mondanivalója van, sokkal inkább szerintem attól, ki hogyan értelmezi: 

"Megismerhetjük-e" ténylegesen a világmindenséget? Ugyan, hiszen a kínai negyedben is alig ismeri ki magát az ember!

Ezen felül két videót, azaz hangfelvételt osztanék meg, kis hazánkról.

Először Bödőcs Tibor, általam nagyon szeretett humorista rádiójelenete (ha jól tudom, szerencsére több nem volt, ez nem a fenti írás minőségére utal, hanem arra, hány magyar társa vesztette el humorérzékét a hétről hétre pénzért írt jelenetekben), ami hát nos...hallgassátok meg.

Másodszor egy Litkai Gergely konferansz a mai magyar helyzetről, nem szeretem az ilyen aktuálpolitikás szövegeket, de itt egyrészt nem érződik a szokásos magyar pártállásos acsarkodás, másrészt pedig ilyen kreatívan, szatirikusan még nem hallottam országértékelést.