Mi lett volna, ha visszamegyünk az időben és ...?
Ezt a kérdést sokszor felteszi magának az ember, eljátszadozva különböző alternatívákon, mi lett volna ha.
Nemrég egy házibuli során ment a tv-ben a Vissza a jövőbe első része és a végkifejlet jutott eszembe, mikor elolvastam ezt a képregényt. Elsőre ugyanis nem tetszett az Age of Ultron. Mindig elolvastam mikor egy része megjelent, de közben ott volt az új Dc is és az jobban lefoglalta a figyelmem. Beleolvasgattam, de nagyon zavarosnak tűnt nekem, felületesnek, a vége pedig egyáltalán nem fogott meg. A napokban belemerültem az új Marvel összefogó sztoriba és gondoltam, miközben várom az új részt, elolvasom újra, most már egybe, az Age of Ultront. Figyelmesen vettem a kezembe most és azt vettem észre, hogy majdnem lekéstem az előadásom, mert nem bírtam lerakni.
A történet úgy kezdődik, hogy a Gonosz győzött. Ultron, a Bosszúállók visszatérő ellensége egy húzással letarolta egész New Yorkot, az emberek a hozzá hasonló gépei elől menekülnek az üszkös
romok között, miközben a megmaradt hősök és bűnözők a Central Park alatti világvége óvóhelyen ülnek tanácstalanul. A történet felvezetése alapból jó, de itt rögtön ki kell térni, hogy pont, mikor az ember belerázódna ebben a helyzetbe, rögtön jön egy fordulat és elindul egy olyan időutazós irányba, ami intelligens és lebilincselő. Gyakorlatilag a történet nem csak fordulatos, de a hangulata is folyton változik. Az egészben ami egyedül megmarad, az a sötét alaptónus.
Az Age of Ultronban talán az egyik legjobb része az, hogy tele van emberi pillanatokkal. Tudom, nagyon
furcsán hangzik, de itt tényleg igazi átütő jelenetek vannak benne. Nagyon jól érződik a karaktereken, hogy mindegyikőjük elvesztett valakit és ez nem hagyta őket érintetlenül. A Fekete Özvegy félig leégett arca félelmetessé teszi, ahogy látja rajta az olvasó, hogy milyen gyűlölet izzik benne. Tony Stark hisztérikus nevetése annyira emberi, mikor kiderül, Ultron hogyan győzött. Az első rész végén pedig az ember hátán föláll a szőr, mikor mondják, Amerika Kapitány dolgozik a megoldáson és gyakorlatilag összetörten ül egy fal mellett és néz a semmibe (majd ugyanolyan jó ahogy ez elkezd változni). Itt érdemes megjegyezni, egész marvel világra kiterjedő füzethez képest nagyon ügyesen oldották meg, hogy minden karakternek (aki él...) meglegyen a maga ideje.
Nekem egy másik piros pont az, hogy bár a filmekben Samuel L Jackson nagyon kemény (mint, mindig), de ebbe a képregénybe éreztem, mit is jelent ebben a világban a Nick Furry név.
A szereplőknél maradva fontos kiemelni, hogy kettő túlélő szerepel talán a legtöbbet az Age of Ultronban, ez a páros pedig valami zseniül lett eltalálva. Egyik maga Rozsomák, másik pedig a Fantasztikus Négyes Láthatatlan Nője. A kettő hős olyan messze van egymástól, amennyire csak lehetne és talán pont így is működnek jól. Hölgyeké az elsőbbség. A Láthatatlan Nőn férje és gyermekei elvesztése után egyszerre van letargiába és próbál bármit megtenni, hogy megbosszulja őket, de közben pedig vívódik a lelkiismeretével, mikor Ultron megakadályozásáért olyasmihez kéne adnia a beleegyezését, ami teljesen ellenkezik önmagával. A Rozsomáktól való búcsúzása a végén meg nagyon jól mutatja a kettejük közötti furcsa kapcsolatot.
A Rozsomák meg, ha így szóba került...én még nem láttam képregényt, ami mostanában ennyire jól visszaadta volna a karakterét. Lehet, a marvelnél most direkt fejlesztik, hogy sokkal felelősségteljesebb legyen, az események azonban kiváltják belőle azt, amiért Rozsomáknak hívják. Nyers, brutális erős és...de hát nem írok róla többet. Egy dolgot muszáj SPOILERBE ellőnöm: mikor a két idősík Rozsomákja találkozik és el kell dönteniük, ki mehet vissza, nehogy paradoxont okozzanak...hát ahogy az egyik kijelenti, ő hal meg és a másik tudja mit kell csinálni, majd bemennek egy barlangba és pár percre rá csak az egyik jön ki, véres karmokkal...ááá.
Nagyon szépek a rajzok is és itt nem csak a jelenetekre gondolok vagy a fent említett érzelmes pillanatokra, hanem arra is, a különböző idősíkokon mennyire más vonások vannak. Talán a legszembeötlőbb az, mikor a múltbeli jelenetekben a képek arra a régi kiadványokra hajaznak, amiket gyermekkoromban forgattam. Emellett nagyon jó a létrehozott alternatív valóság, amiről annyit mondok csak, hogy Tony Stark vezeti a világ egyik részét, aki a csatákban annyira leharcolódott, hogy gyakorlatilag Darth Vader szerűen kapcsolódik a páncéljához (és hasonló a (megmaradt) emberi részük)...
Összegezve a képregény nagyon jó és kifejezetten jók egyrészt a nagyon emberi részek, másrészt pedig az időutazás és a múlt megváltoztatásának a nagyon intelligens bemutatása, megmutatva, mennyire is egy létező dolog a Pillangóhatás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése