Tegyük föl a kérdést, mit lehet tenni akkor, ha egy író(csapat) kap egy képregény felkérést, aminek a
Nos, egy irtó jó epikus, igazi képregényt.
Miközben a Földön éppen a világ szuperhősei egymásnak esnek mondvacsinált (és írásilag erőltetett) okoknál fogva, közben a galaxis peremén egy óriási flotta halad végig a galaxison, mindent szinte szó szerint letarolva. Elbukott vagy a bukás szélén álló birodalmak hősei, szolgái vagy renegátjai egyesülnek megállítani ezt a hadsereget. Közülük jó párjukat nem is a kötelesség vagy a becsület, hanem a túlélés iránti vágy vagy be nem teljesített bosszúk vezérlik. Ez az összeverbuválódott csapat pillanatnyilag a galaxis utolsó reménysége.
Szerencsére az írók egy ügyes húzáshoz folyamodtak. A főbb szereplők mindegyike kapott egy pár füzetes előzményt, ahol jól meglehet ismerkedni a karakterrel. Vannak közöttük jobbak, vannak rosszabbak, de az egész összhatás kifejezetten élvezhető. A két nagy füzettel összesen nyolc ilyen történet van, úgyhogy ezért nem lehet követ vetni az írókra. Emellett pedig nagyon jól megjelennek a hősök motivációi, miért szállnak szembe egy legyőzhetetlen flottával...és ezek igazi emberi okoknál fogva teszik, nem azért, mert ő Pókember és a nagy hatalommal nagy felelősség jár és blalbalbalalbbala...
Ami pedig ezek az érdekes sztorik után jönnek, az azonban maga az igazi epikus sci-fi csata. Izgalmas, monumentális, vicces, letehetetlen. Az akció pörgős, látványos és még ismételhetném ezeket a szavakat, de fölösleges. Ilyennek kell lennie egy igazi szuperhősös képregénynek.
Itt kell megemlíteni a legfontosabb erényét, ez pedig az, hogy olyan karakterek szerepnek benne, akiknek
nincsen egy olyan kánonjuk, amihez lehetetlen hozzányúlni. Esendőek igen, de közben pedig kemények, ha kell kegyetlenek és sokkal, de sokkal véresebbek. Itt tényleg úgy viselkednek, hogy itt van a világ vége és mindent szabad (egyik példa, mikor Ronan, a vádló erkölcsi kötelességét teljesítve kinyírja a megmaradt hadseregtiszteket a háború kellős közepén...igen, ő a történet egyik hőse). A másik igen eltalált pedig a "gonoszok". Igen, mindkettő füzet fő antagonistája őrült és veszélyes (igaz, jól eltalált, hogy a motivációik sötét és betegesek, nem pedig a VILÁGOTAKAROMURALNIMOST), azonban mellettük vannak olyan karakterek, akik igen, annak mondhatóak, közben pedig tulajdonképpen inkább csak természetüknél fogva túlhaladtak ezeknek az erkölcsi normáknak, erre tökéletes példa a talán legjobb szereplője az egész történetnek, Thanos.
A képregényt egy magyar oldal lefordította, a csapat munkáját nem tudom nem becsülni és dicsérni.
Itt ejtenék pár szót a mainstream karikról. Nekem ez volt az egyik első képregényem, amit idősebb fejjel elolvastam és bitangul tetszett. Felnőttesebb ugyanis. Reálisabban reagálnak a hősök a világra, mint népszerűbb társaik, akiket nem szabad beszennyezni és jónak kell lenniük. Mivel az ő szimpátiájukat és fiataloknak szóló üzenetüket fenn kell tartani, nem ölhetnek vagy lehetnek igazán erőszakosak, ami párszor nagyon, de nagyon gázul hat (ez csak egy példa volt, nem akarok senkit sem tömegmészárlásra buzdítani). Mind a Green Arrow, mind Hawkeye nem gyilkol például, miközben könyörgök, íjászkodnak! Legyünk őszinték, az egy olyan eszköz, amit élőlények megölésére találtak fel! Szinte csak ez az egy funkciója van. Megtudom érteni a NO killing politikát, de párszor már kiherélik így a karaktereket és nagyon furcsa lesz az egész ténykedésük vagy logikátlan...nekem legalábbis ez jutott eszembe az Anhilation kapcsán.
Ja és még egy dolog: érdekes módon a fentiek ellenére mégis Superman és Amerika Kapitány helyett nem az ikonikus megkérdőjelezhetetlen hősöket szeretjük, hanem a darkosakat, mint Roszomák vagy Batman...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése