Mai nap során nem egy képregényt fogok bemutatni, hanem inkább a két kiadóval foglalkozok (Azt hittétek,
a sok film után ők elfelejtődtek, mi? :) ). Előre szólok, ez nem egy intellektuális ökölharc lesz azzal kapcsolatban, melyik világ karakterei a jobbak. Nem fogok nagy sztorikat se mesélni Stan Leeről és magáról a műfajról sem. Célom sokkal inkább az, hogy meghatározzam, mi a különbség szerintem a két univerzum karakterei között. Őszinte leszek, jó pár gondolatot olvastam különböző fórumokon ezzel kapcsolatban vagy vitáztam ismerőseimmel és úgy vettem át pár meghatározást, amiket itt közlök. Ezek nélkül kétség kívül lehet nem tudtam volna most ezt a cikket megírni és kialakítani ezt a személyes véleményemet ebben a kérdésben.
Én ugyanis egy igazán fontos különbséget látok. Ez pedig nem más, mint a szereplők és a világ kapcsolata.
Ebben ugyanis nagyon elüt a két kiadó történetei és szereplői. A Marvelnél a képregények sokkal realisztikusabbak. Tudom, nagyon nagy hülyeségként hangzik ez. Hogy lehet egy olyan sztori reális, ahol egy nagy zöld ember egy norvég istennel együtt szétüt mindent?! Ahogy a nagy rendező nagy filmje mondja, a lényeg a kis különbségekben vannak.
Szerintem minden történetnek az igazi lényege, magja, a karakterekben van elásva. Nem arra gondolok, mindig hú de kidolgozottaknak kell lenniük. Van, ahol ez teljesen szükségtelen. Nézzük meg például Gimlit és Legolast a Gyűrűk Urában. Peter Jackson filmjeiben tökéletesen működnek, pedig nincs semmi nagy tragédia vagy hasonló mögöttük és a jellemük is igen könnyen megfogalmazható. Visszatérve a fősodorhoz. Anno olvastam kritikaként az egyik magyar fórumon, hogy a DC mennyire visszamaradt a Marvelhez képest, mivel Batman még mindig a barlangjában van, míg az X-menek (akkor pillanatnyilag) rég otthagyva az iskolájukat egy kis szigeten szabad, ENSZ által bejegyzett államot alapítottak (és azóta is változott a helyzet...radikálisan). Ezen keresztül gondolkodtam el és végül állítottam fel az egész cikkem fő gondolatát, amit vallok a két kiadó között különbség fő okként..
A Marvel és Dc közötti elütést és igen jelentős eltérést úgy tudnám leírni, hogy a DC-nél a karakter van a
középpontban, az ő személyisége a világ ellen (hiszen a hősök nagy része egy kérdést-mondanivaló testesít meg), míg a Marvelnél sokkal inkább a környezet reagálása a köpenyes igazságosztókra hangsúlyozták ki.
Hiába szeretem jobban a DC-t, eltudom fogadni teljes mértékben a Marvel féle hozzáállást. Egy Batman és Szupermen történetnek sokszor az a lényege, a karakter hogyan reagál bizonyos eseményekre. A Marvelnél ezzel ellentétben nincsenek ennyire egy mondanivalót megtestesítő szereplők (persze kivételek mindenképp akadnak, pl Captain America. Vele egyébként estek többségébe nem is tudnak mit kezdeni...igaz, most pokolian jól írják). A Bosszúállók kifejezetten figyelnek a megjelenésükre, ugyanúgy, mint a Pókember. A környezetükre reagálnak, mert úgy gondolják ezt kell tenniük, mert az emberek ezt várják el tőlük és ilyen a világ, ellentétben pl Batman vagy Supermannel, akiket nem érdekli az emberek szeretik vagy utálják őket (lásd lightosabb verzióban a Pókot, radikálisabban a Megtorlót). Velük ellentétben Vasember a régi dolgait akarja helyretenni és a világon segíteni, Thor meg kötelességből teszi a dolgait. Nagyon érdekes, hogy pont emiatt ők fejlődnek, az élettörténetük változik (ami párszor zseni párszor meg szörnyű dolgokat hoz életre).
Itt az idő kitérni az X-menre. Ők egyrészt a legérdekesebb esete ennek, hisz annyi mindent jelképeznek.
Legjobb értesülésem szerint azért is hozták létre őket Stanék, hogy egy olyan csoportot mutassanak be, akik rendesen élnének, ha nem lenne velük kapcsolatban kialakult előítéletek (sokan meghatározzák, melyik kérdés volt a fő elindítója a csapatnak, de lényegtelen, hiszen mindegyik ilyen esettel kapcsolatban tanulságosak a történeteik). Itt található meg a Marvel legérdekesebb összeütközése az én elméletemmel, a történet vs ikonikus, rendíthetetlen karakterek. A mutánsok sztorija ugyanis őszinte leszek, nem a kedvenceim, most kezdtem csak őket jobban megismerni, ennek ellenére nagyon érdekesen alakult sorsuk (amennyit én tudok: teljes rejtőzésből egy relatíve elfogadott csoport, majd kettészakadás, ahol egyik épp megpróbálja az emberek bizalmát megnyerni, míg a másik forradalmat indít...). A fő gondolatmenethez kell azonban a két megközelítési oldalt reprezentáló személy, így született meg Professzor X és Magneto. Mindketten olyan jól mutatnak be egy hozzáállást a mutáns ügynél, hogy az zseni. Személyes kérdésem következi az olvasó felé: Magneto gonosz karakter? (A jobbra fent található kép állítólag a képregényekben is megjelenik, nem véletlen a Magnetó Che Guevarára hajazó ábrázolása)
Visszatérve az elméletemhez, pont ez a két személy, akikkel az írók mostanában nem tudnak mit kezdeni, ugyanis a Marvel féle változás politikájában ők pont elvesztek, hiszen igen jelentős ideológiát hordoznak magukban (Spoiler: Charlest most nyírták ki, míg Magneto pillanatnyilag a kialakuló forradalom eléggé másodhegedűs karaktere...).
Itt térnék ki a DC-re. Náluk ugyanis kevésbé van változás (ettől függetlenül természetesen itt is található, de kevesebb és nem annyira marginális, mint pl ami most történik a Pókemberrel...hehe). Mind a rosszak, mind a jók akár még elnagyoltabbnak is mondhatóak a másik kiadó hasonló szereplőihez képest...de rájuk nézel és tudod, mit akarnak, mi a céljuk és a mondanivalójuk. Az ő történeteik nem a változásról szólnak és a környezetre való együttélésről. Náluk a kérdés, mi fog történni, mikor a jellemük, amiért mozgatja őket, összeütközik mindennel, ami körbeveszi őket vagy pedig a rejtély mi is lapul a lelkük mélyén, amit sokszor próbálnak elrejteni (erre Catwoman példáját tudnám felhozni). A Joker fizikailag nem Batman ellenfele, mégis ő az igazi ősellensége...azért az, mert a karakter alapját támadja. Lex Luthor pont azt az emberképet mutatja, ami a Superman kiskorában belenevelt idealizált békés lélekkel ellentétben áll. A szabadságot, az erkölcsi kérdések nélküli, mindenkit maga mögé utasító individualista szemléletet jelképezi. A kriptoni atyáskodó, védelmező figurájában elnyomó és idegen hatalmat lát, ami megakasztja a fejlődést a régimódi értékrendszerével. A DC világában sokkal inkább vannak hősök, antihősök és gonosztevők. Batman sosem lesz képes letenni a köpenyét...és mivel már több, mint egy személy és pont ezétz Batmannak mindig lennie kell...
Szerintem minden történetnek az igazi lényege, magja, a karakterekben van elásva. Nem arra gondolok, mindig hú de kidolgozottaknak kell lenniük. Van, ahol ez teljesen szükségtelen. Nézzük meg például Gimlit és Legolast a Gyűrűk Urában. Peter Jackson filmjeiben tökéletesen működnek, pedig nincs semmi nagy tragédia vagy hasonló mögöttük és a jellemük is igen könnyen megfogalmazható. Visszatérve a fősodorhoz. Anno olvastam kritikaként az egyik magyar fórumon, hogy a DC mennyire visszamaradt a Marvelhez képest, mivel Batman még mindig a barlangjában van, míg az X-menek (akkor pillanatnyilag) rég otthagyva az iskolájukat egy kis szigeten szabad, ENSZ által bejegyzett államot alapítottak (és azóta is változott a helyzet...radikálisan). Ezen keresztül gondolkodtam el és végül állítottam fel az egész cikkem fő gondolatát, amit vallok a két kiadó között különbség fő okként..A Marvel és Dc közötti elütést és igen jelentős eltérést úgy tudnám leírni, hogy a DC-nél a karakter van a
középpontban, az ő személyisége a világ ellen (hiszen a hősök nagy része egy kérdést-mondanivaló testesít meg), míg a Marvelnél sokkal inkább a környezet reagálása a köpenyes igazságosztókra hangsúlyozták ki.
Hiába szeretem jobban a DC-t, eltudom fogadni teljes mértékben a Marvel féle hozzáállást. Egy Batman és Szupermen történetnek sokszor az a lényege, a karakter hogyan reagál bizonyos eseményekre. A Marvelnél ezzel ellentétben nincsenek ennyire egy mondanivalót megtestesítő szereplők (persze kivételek mindenképp akadnak, pl Captain America. Vele egyébként estek többségébe nem is tudnak mit kezdeni...igaz, most pokolian jól írják). A Bosszúállók kifejezetten figyelnek a megjelenésükre, ugyanúgy, mint a Pókember. A környezetükre reagálnak, mert úgy gondolják ezt kell tenniük, mert az emberek ezt várják el tőlük és ilyen a világ, ellentétben pl Batman vagy Supermannel, akiket nem érdekli az emberek szeretik vagy utálják őket (lásd lightosabb verzióban a Pókot, radikálisabban a Megtorlót). Velük ellentétben Vasember a régi dolgait akarja helyretenni és a világon segíteni, Thor meg kötelességből teszi a dolgait. Nagyon érdekes, hogy pont emiatt ők fejlődnek, az élettörténetük változik (ami párszor zseni párszor meg szörnyű dolgokat hoz életre).
Itt az idő kitérni az X-menre. Ők egyrészt a legérdekesebb esete ennek, hisz annyi mindent jelképeznek.
Itt térnék ki a DC-re. Náluk ugyanis kevésbé van változás (ettől függetlenül természetesen itt is található, de kevesebb és nem annyira marginális, mint pl ami most történik a Pókemberrel...hehe). Mind a rosszak, mind a jók akár még elnagyoltabbnak is mondhatóak a másik kiadó hasonló szereplőihez képest...de rájuk nézel és tudod, mit akarnak, mi a céljuk és a mondanivalójuk. Az ő történeteik nem a változásról szólnak és a környezetre való együttélésről. Náluk a kérdés, mi fog történni, mikor a jellemük, amiért mozgatja őket, összeütközik mindennel, ami körbeveszi őket vagy pedig a rejtély mi is lapul a lelkük mélyén, amit sokszor próbálnak elrejteni (erre Catwoman példáját tudnám felhozni). A Joker fizikailag nem Batman ellenfele, mégis ő az igazi ősellensége...azért az, mert a karakter alapját támadja. Lex Luthor pont azt az emberképet mutatja, ami a Superman kiskorában belenevelt idealizált békés lélekkel ellentétben áll. A szabadságot, az erkölcsi kérdések nélküli, mindenkit maga mögé utasító individualista szemléletet jelképezi. A kriptoni atyáskodó, védelmező figurájában elnyomó és idegen hatalmat lát, ami megakasztja a fejlődést a régimódi értékrendszerével. A DC világában sokkal inkább vannak hősök, antihősök és gonosztevők. Batman sosem lesz képes letenni a köpenyét...és mivel már több, mint egy személy és pont ezétz Batmannak mindig lennie kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése