A kívül hordott alsónadrágon túl: Wonder Woman (2011-?)

  Mielőtt belekezdenék a választott képregény ismertetésében, először mondanék pár saját véleményt a képregényekről. A helyzet ugyanis, hogy Magyarországon ahogy észrevettem, nem lehet megfelelően értékelni őket. Miért is? A hazánkba lakó embernek ugyanis a témával való találkozása a szélsőséges megítélések között található. A szimpla halandónak a régi, bugyuta egyszeri kis történetek jutnak eszébe és a The Big Bang Theory elnagyolt, a szubkultúrát és a hozzájuk kapcsolódó előítéletek megjelenítő szerethető karakterei. A másik oldalon pedig az ember beül az első kettő vagy utoljára megjelent X-menre, ahol jó pár elgondolkodtató kérdést is vett fel az egyszerű szuperhősmozi és ekkor még egy szót sem ejtettem a Sin City mocskos, cinikus hangulatáról vagy pedig a Nolan féle Batman filmekről. Remélem sikerül majd az alább olvasható szavakkal bemutatnom párat azon képregények közül, amik tényleg kiemelkedőek és túlmutatnak az egyszeri kikapcsolódáson.  

   Amikor kitaláltam, miről fogok írni, rögtön megtetszett a választásom. Van jó pár igen jó minőségű, különálló füzet, ami igen erős képvilágú és mondanivalójú, sokszor kritizálva a szuperhősök képregényekben megjelenített világát. Ehelyett inkább választottam egy máshogyan különleges témát. Ez egy pillanatnyilag folyó sorozatot, ami együtt jelenik meg és él a mainstreambe tartozó társaival, mégis képes egyedi lenni. Ez pedig a 2011 szeptembere óta írt Wonder Woman sorozat.

   Maga a történet felütése és az egyik legikonikusabb karakter szerepeltetése is különleges. Aki kezébe veszi a füzetet, az szabaduljon meg az utcai bűnözés és szupergonoszok koncepcióját. Az első oldalakon a lefejezett lóból kikelő kentaurok látványakor az olvasó már sejtheti, ami az első szám elolvasása után kikristályosodik: az ember egy igazi görög mitológiába elhelyezett véres modern sztorival áll szemben. 

   Mit keres mégis ebben benne Wonder Woman karaktere? A kiadójának (Dc comics) ő számít az egyik legfontosabb karakterének Superman és Batman után. Egy fontos dologban azonban különbözik mindkettőtől. Batman az igazságért folyó harc érdekében egy félelmetes ikonná váló karakter, aki szinte átlényegül az általa létrehozott lénnyé és az lesz a főidentitása. Superman ezzel ellentétben az a korlátlan képességekkel rendelkező ember, aki az általa alkotott hétköznapi alteregójával próbálja meg megakadályozni azt, nehogy a túl nagy hatalma, ami végül bármennyire is jó szándékkal vezérelve, a kifordítsa önmagából (természetesen van erre másmagyarázat is). Wonder Woman miben különbözik tőlük? Neki nincs ilyen második élete. Ő az a hős, aki mindig az és ezt nyíltan vállalja, minden hátrányával és előnyével. Ez pedig meg is van jelenítve a sorozatában. Egy amazon, aki pont úgy képviseli nemének a harciasságát, amilyenek a nők: a vad védelmezőek, akik nem akarnak hódítani, de ha olyasvalakire támadnak, akit védenek vagy szeretnek, akkor semmi sem képes megállítani őket. Megjelenítésében is ezt tükrözi, teljesen ellentétben a párhuzamosan futó Jusctice League sorozattal: utóbbiban egy formás szexi csaj, még a cikk tárgyát jelentő művekben inkább egy intelligens érett nő.

A mitológiai környezetbe nagyon jól betagozódik hősünk, hiszen az író egy nagyon elegáns mozdulattal, kihasználva a karakter görög-amazon eredetét, teljesen elfogadható szerepbe helyezte bele. Ebben az alternatív, napjainkra hasonlító univerzumban ugyanis a görög mitológia istenei uralják a világ adott aspektusát. A képregényben olyan hűen vannak megjelenítve a kiskoromban megszeretett phanteonba tartozó istenek, mint bármelyik róluk szóló regében. Egoisták, kicsinyesek, civakodóak és ami talán az egész sztorira erősen rányomja a bélyegét, úgy játszanak a halandókkal és héroszokkal, mintha eldobható játékszerek lennének. Számomra nagyon bejött, utóbbiak tényleg isteni erővel rendelkeznek, mégis a mitológiájukhoz hűen igazából azoktól a hátrányoktól szenvednek, ami a személyiségükből adódik. Belőlük fakadóan ez egy olyan ahol szinte minden nemes dolog mögött valami sötét titok rejtőzik. A történetről nem írnék bővebben, olyan pont, mint egy görög sztori: hősiesség, becsület, titok, ármányok, hazugságok, csalás és utóbbiakra hiába számítunk, mindig képesek igen erős fordulatot belevinni a történetbe.

    Mindegyik karaktert nagyon jól megírták, de számomra megjelenítésben az istenek ábrázolása viszi a pálmát. Héra arroganciája és haragja, ahogy a férjével őt megcsaló nők felé mutat, elemi erejű. Eriszről, a viszály istennőjének elnagyolt színpadias mozdulatairól szinte ordít, hogy mindenkivel csak játszadozik, aki a környezetében van éppen. Ők még emberiek, de Poszeidón tengeri szörny vagy Hadész túlvilági alakjának, még ha halandó vonásaik is vannak, azok is inkább a hallhatatlan lényüket hangsúlyozza ki.  

   A kedvencem Árész, aki az első jelentében egy Dárfuri kocsmában üldögél a felespoharába olcsó whiskyt öntve, miközben hullák veszik körbe és a helység túlsó falán éppen egy fekete gyerek milicista fogja a fegyverét egy felnőtt civilre, akit később le is lő. A lecsúszott öregember képében tetszelgő isten a szakadt zakójával, cinikus és részeges viselkedésével hiába tűnik gyengének, olyan erő van a karakterében, amitől tényleg elhiszed, ő a háború avatárja. Teljesen természetességgel piál Damaszkuszban a mellette lévő bombás merénylet alatt vagy lépked mezítláb végig egy véráztatta falun.

   Nem szívbajosak szerencsére a mű rajzolói. Hangulatilag és képi világilag horrorba hajló, ami nagyon jó döntés volt. Aki szerint furcsa döntés ilyen ecsetvonásokkal lefesteni ezt a történetet, ajánlom olvasson bele kicsit jobban a görög regékbe és rögtön megérti az okát. A mainstreambe még éppen hogy beleférő jelenetekben folyik a vér és meztelenkedés is van, mindkettő nagyon ügyesen egyszerre megmutatóan és elrejtően. Utóbbinál egyébként kifejezetten szellemesen ábrázolják Aphroditét, ki mindig ruha nélkül jelenik meg, alakja, haja látszódik, de az arca sosem, így megtartva misztikus szépségét az istennőnek. A képekben és a hangulatban is a sötét tónusú, amit az igen intelligens humora a műnek képes oldani. Utóbbiak nagyon ötletesek, egyszerre kifigurázva és tiszteletteljesen viszonyulnak az ókori történetek karaktereihez.

   A görög mitológia kedvelőinek ajánlanám leginkább, de mások is kifejezetten élvezhetik ezt a sorozatot, aki szeretne egy egyszerre felnőttes és laza történetet hősiességről, áldozatról, titkos próféciákról és árulásokról.

    Emellett megtudhatja az ember, milyen egy házasságkötés, aminek a fő kelléke egy akasztófa.